A 2020-as JCPA küldöttgyűlés által elfogadott
A PDF változatért kattintson ide.

Az 1970-es években a “kábítószer elleni háborúval” és a szigorú kötelező minimum büntetésekkel kezdődően az Egyesült Államok börtönnépessége robbanásszerűen megnőtt – amit az 1994-es bűnügyi törvény súlyosbított – és aránytalanul nagy kárt okozott a szegény és színesbőrű embereknek. A tömeges bebörtönzés elterjedtsége segített rávilágítani a börtönbüntetés embertelen körülményeire és az igazságszolgáltatási rendszerünkben jelenlévő egyenlőtlenségekre. A tömeges bebörtönzés, és tágabb értelemben a büntető igazságszolgáltatási rendszer ma már az országunk egyik fő problémája.

És mégis, a börtönök sehol sem szerepelnek a Tórában büntetési formaként, vagy akár elrettentő eszközként. Az 5Mózes 25:2-3-ban azt tanítják nekünk, hogy “Ha a gonosz embert meg kell korbácsolni, a bíró fektesse le, és a jelenlétében adjanak neki korbácsütéseket, szám szerint, ahogyan a bűne indokolja. Legfeljebb negyven korbácsütést adhatnak neki, de többet nem, nehogy tovább korbácsolva, túlzásba víve, lealacsonyítsák testvéredet a szemed előtt”. Nemcsak a büntetés korlátozott, hanem ahogyan rabbi Chananya ben Gamliel mondta, “attól kezdve, hogy megkorbácsolják, a szöveg ‘testvérednek’ nevezi, mivel azt mondja: ‘testvéredet lealacsonyítják'”. (Sifrei Devarim 286, (kb. 3. század)) Büntetőjogi rendszerünk azonban a büntetés és megtorlás mechanizmusává vált, dehumanizálva (vagy “megalázva”) mindenkit, aki találkozik vele, kevés tekintettel a helyreállításra vagy a rehabilitációra.

A büntetés még sokáig tart, miután valaki “letöltötte az idejét”. Egyes állami támogatások (pl. lakhatási és élelmiszerjegyek) teljesen elérhetetlenek azok számára, akiket bebörtönöztek. Más akadályok akadályozzák a jövedelemszerző munkához vagy oktatási programokhoz való hozzáférést. A korábban bebörtönzött személyek egyes államokban nem szavazhatnak, míg más államokban a választójogot korlátozzák. Röviden, a “normális” élet bármely látszatának visszaállítása szinte lehetetlen. Ez távol áll attól, hogy az illetőt “testvérként” vagy “testvérként”, nem lealacsonyítottként kezeljék.

A helyreállító igazságszolgáltatás koncepciója az 1970-es évek igazság- és megbékélési bizottságaiban nyert teret, mint az elkövetők és áldozatok eszköze az okozott károk nyilvános elismerésére, az áldozatok (és elkövetők) gyógyulási folyamatának elősegítésére, valamint a közösségek helyreállítására a konfliktusok és az emberi jogok megsértése után. Számos modern kontextusban a helyreállító igazságszolgáltatást gyakran tágan definiálják, mint olyan folyamatot, amely 1) bevonja azokat, akik kárt okoztak, és azokat, akiknek kárt okoztak, 2) közösen keresi a vádlott felelősségre vonását, és 3) védi az áldozatok biztonságát és támogatja az áldozatok autonómiáját.

Az igazságügyi reform szószólói átvették ezt a kifejezést, miközben kiterjesztették annak alkalmazási körét, megértve, hogy a “helyreállítás” és gyógyulás szükségessége gyakran az áldozaton és elkövetőn túl kiterjed a családjukra és közösségeikre is. Ebben az értelemben a helyreállító igazságszolgáltatás olyan politikákat és gyakorlatokat is jelent, amelyek a bűncselekményeket elkövetők rehabilitációját és az áldozatoknak, az elkövetőknek és a közösségeknek a bűncselekmények és maga az igazságszolgáltatási rendszer következtében okozott károk jóvátételét hangsúlyozzák.¹ A “helyreállítás” kifejezés használata minden formájában annak elismerése, hogy a bűncselekményeket elkövetők, az áldozatok, mindkettő családja és a közösségek egyaránt “helyreállításra” és gyógyulásra szorulnak. Tanulmányok azt mutatják, hogy a helyreállító igazságszolgáltatási mechanizmusok alkalmazása csökkenti a visszaesést, növeli az áldozatok elégedettségét az igazságszolgáltatási eljárással, és még az áldozatok poszttraumás stresszét is csökkentheti.²

A Jewish Council for Public Affairs úgy véli, hogy:

• Büntetőjogi rendszerünk átorientálása a közbiztonság rehabilitációs és helyreállító igazságszolgáltatási megközelítése felé, amely tiszteletben tartja minden ember emberségét, méltóságát és emberi jogait, elengedhetetlen az igazságos társadalom megteremtéséhez.
• A reform fő mozgatórugója a rehabilitációra és a helyreállító igazságszolgáltatásra való törekvés kell, hogy legyen az áldozat (ha van), az elkövető és az érintett közösségek számára egy olyan együttműködő, helyreállító folyamat révén, amelyben minden elsődleges érdekelt félnek beleszólása van abba, hogy hogyan lehet helyreállítani a kárt.
• A sérelmet elszenvedő embereknek hatalommal és autonómiával kell rendelkezniük a gyógyulási és igazságszolgáltatási folyamatok meghatározásában és irányításában.
• El kell ismernünk, hogy közvetlen, rendszerszintű változásra van szükség a politikák és hozzáállások egész sorában, beleértve azt is, hogy a társadalom hogyan értelmezi és kezeli a bebörtönzött vagy más módon a büntetőjogi rendszer hatálya alá tartozó embereket.
• Az országnak be kell fektetnie a nem büntetőjogi programokba és szociális szolgáltatásokba, beleértve az oktatásra, a lakhatásra, a foglalkoztatásra, az egészségügyre és más állami juttatásokra fordított többletforrásokat, amelyek biztonságosabbá és igazságosabbá teszik közösségeinket.
• A helyreállító igazságszolgáltatási megközelítés a társadalmi kohézió erősítésével és a polgároknak a problémák megoldására való felhatalmazásával erősíti a civil társadalmat.